Események

Azt Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást a Nemzetközi Iskolai Könyvtári Nap megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére hirdették meg ezt a napot, évente más-más témát választva. Ebben az évben az egész októbert nemzetközi hónappá nyilvánította az IASL, melynek szlogenje:

"Művelődj és tanulj iskolád könyvtárában!"

A cél, hogy a világ különböző iskoláiban a diákok, a tanárok, a szülők, az iskolafenntartók, az önkormányzati képviselők, a sajtó stb. számára szervezett programokkal irányítsuk rá a figyelmet az iskolai könyvtárakra, melyek fontos szerepet töltenek be az információszerzés és feldolgozás módszereinek megtanításában, hogy azután az egész életen át történő tanulás, a szüntelen megújulás nélkülözhetetlen eszközeivé váljanak. Ezt a törekvést az Európai Unió is preferálja. Az iskolai könyvtár a család után-vagy helyett- teremt lehetőséget az információs társadalommal valóismerkedésre, és a szellemi munka szépségeinek ízlelgetésére. Mindemellett hátrányokat kompenzáló és közösségformáló erő.

A 2010/2011-es tanév könyvtári programjaiból:

Szeptember
Október
November
December
Február
Március

A 2011/2012-es tanév könyvtári programjaiból:

Szeptember
Október
November
Január
Február
Március
Április
Május

A 2012/2013-es tanév könyvtári programjaiból:

Szeptember
Október
November
December
Január
Február

Kattintson az adott hónapra, ha meg szeretné tekinteni a megrendezésre került programokat.